Hívjon minket
Korfu
A Görögország nyugati partjainál található Jón-tengeri szigetek második legnagyobbika.
Kefalonia
A Görögország nyugati partjainál található Jón-tengeri szigetek legnagyobbika.
Zakynthos
A "Kelet Virága" néven jellemezték a velenceiek a Jón-tengeri szigetek legdélibb tagját.
Rodosz
A Napisten szigete. Szubtrópusi klíma, egész nyáron át szikrázó napsütés
Nyugat-Kréta
Görögország legnagyobb szigete Európa és Afrika között.
Kelet-Kréta
Kréta a szülőhazája az első európai civilizációnak, a minoszi kultúrának.
Santorini
Santorini, (vagy másnéven Thira) ez Égei-tenger egyik gyöngyszeme.
Athéntól dél-keleti irányban, 200 km-re található a Kükládok szigetcsoport legdélibb tagja, az Égei-tenger egyik legkedveltebb szigete, melynek szépsége világszerte közismert. A vulkanikus sziget egy óriási robbanás eredményeképpen jött létre 3500 évvel ezelőtt, ami megsemmisítette a korabeli településeket és létrehozta a sziget mai formáját, és turisták milliót vonzza a szigetre évről-évre. A történelem folyamán a szigetet sok névvel illeték: Théra, Kalliszté, Sztrongülé, a jelenlegi Santorini nevet a 13. században a Latin Császárság idején nyerte el. 1830-ban vált Görögország részévé a görög szabadságharc eredményeként, korábban az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt is állt.
Területe 73 négyzetkilométer, a központi lagúnát három oldalról meredek sziklaszirtek veszik körül. A sziget közepét egy vulkáni eredetű felszíni képződmény, úgynevezett kaldera foglalja el, amely 400 méter magasan emelkedik a tenger fölé. A kaldera tetején fekvő településekből varázslatos szépségű panoráma, naplemente élvezhető (Oia). A tengerjáró hajók a főváros, Fira alatt állnak meg, ahonnan a turisták választhatnak, hogy szamárháton, libegővel (20 percenként jár és kb. 5 perc az út), esetleg gyalog közelítik meg a várost, utóbbi esetben 600 lépcsőfok vár rájuk.
A sziget legfontosabb városai: Kamari, Fira, Oia és Perissa. Fira a sziget legnépesebb települése, építészete jellegzetes görög vonásokat mutat. A sziget fő turisztikai központja, hiszen a tenger felől érkező turisták mind ide érkeznek, válogathatnak a rengeteg étterem és szálláslehetőség közül, az egyszerű apartmanoktól a luxushotelekig. Kamari fekete homokos tengerpartjáról híres, csak 10 km-re található Firától. Több mint 2 kilométeres tengerpartja, népszerű tavernái vonzzák a turistákat, akik a nyüzsgő tengerparti sétányon rengeteg szórakozási lehetőségből választhatnak.
A sziget legegyszerűbben autóval vagy robogóval barangolható be. Habár van tömegközlekedés, de ennek központi helye Fira, tehát bárhová szeretnénk eljutni, itt mindig át kell szállnunk, a buszjegy ára kb. 2 euro. Az autóbérléshez nemzetközileg elismert jogosítvány szükséges.
A szigetnek világhírűek a borai, érdekesség, hogy az állandóan fújó szél miatt a földön fekve növesztik a szőlőt. A bor jellegzetes ízét a szigetet jellemző vulkánikus kőzet adja.
Kenya
Omán
Zanzibár
Egyesült Arab Emírségek
Maldív-szigetek
Thaiföld
Bali
Dominika
Görögország
Horvátország
Olaszország
Szlovénia
Málta
Törökország
Egyiptom
Ciprus
Tunézia
Városlátogatások
Körutazások
Rólunk
2026-ban 31. születésnapunkat ünnepeljük, melyet a több, mint százezer hűséges utazónknak és országszerte partnereinknek köszönünk!
Bár a Personal Tours is megérezte a világjárvány, a háború, az energiaválság, a vágtató infláció és az utazási irodákat is sújtó extra profit adó negatív hatásait, de a korábbi évek jó gazdálkodásának következtében jelentős tartalékokra tett szert, így biztos anyagi háttérrel nézett szembe a kihívásokkal.
Pozitívan nézünk a jövőbe, reméljük, hogy a 2026. év legalább olyan sikeres lesz, mint az előzőek voltak!
Már évekkel ezelőtt olyan árazást árazást vezettünk be, mely utazóink és partnereink régi igénye volt, hogy a publikált árak minden kötelezően fizetendő költséget tartalmazzanak. A honlapunkon szereplő részvételi díjak TELJES ÁRAK és tartalmazzák a következőket: közlekedés (repülő/autóbusz), szállás (többnyire 8 nap/7 éjszaka időtartamra), jelzett étkezés a szállodák esetében, transzferek, illetékek, adók, foglalási díj, repülős utazásnál poggyászok és esetenként fedélzeti ellátás, telepített idegenvezetők költségei. Nincsenek rejtett költségek, minden díjat tartalmaz a feltüntetett összeg. Létszámtól, időponttól és kereslettől függően esetenként csak repülőjegyet, több hetes turnust és egyágyas lehetőséget is lehet nálunk foglalni, ehhez honlapunk lista árai és a 2 hetes táblázatok nyújtanak segítséget. Munkatársaink szívesen segítenek az egyedi igények kalkulálásában!
Reméljük, hogy az árazási rendszer növeli az utazók bizalmát és szívesen fordulnak irodánkhoz, hogy utazásuk megszervezéséhez igénybe vegyék több évtizedes tapasztalatainkat, szakmai tudásunkat, helyi ismereteinket és kedvező árainkat. Legtöbb esetben azért tudunk igen jó árakat publikálni, mert mi egész szezonra bérlünk szállodákat, apartmanokat, repülőgépen fix helyeket és emiatt külföldi partnereinktől kedvezőbb árakat kapunk, mint az egyénileg foglalók. Csomagáraink versenyképesek és ami a legfontosabb, utazóink teljes biztonságban vannak, ha velünk utaznak. Az anyagi biztonságot az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt-nél (1091 Budapest, Üllői út 1. T:477-4808) kötött biztosítás garantálja az utasok részére. Kötvényszám: 32087132 területi hatálya a PT által Magyarországról külföldre szervezett valamennyi utazás, célja az utazásszervező tevékenységből adódó esetleges károk megtérítése
MIÉRT ÉPPEN VELÜNK?
- A Personal Tours 1995-ben alakult, magyar tulajdonú, tőkeerős családi vállalkozás. - Immár több, mint 31 éve változatlan tulajdoni szerkezettel, ugyanazzal a névvel, következetes, korrekt üzletpolitikát folytatunk. - Biztos anyagi háttérrel, több ingatlannal is rendelkezünk, hitel felvételre soha nem volt szükségünk. Aki velünk utazik, minden szempontból biztonságban érezheti magát.
- Visszatérő utasainkat törzsutazó kedvezményekkel várjuk! - Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt- által biztosított vagyoni biztosítékunk (az utazásszervező tevékenységéből adódó esetleges károk megtérítésére és a hazaszállítás, valamint a kényszerű kint tartózkodás költségeinek fedezésére). - Ár-érték arányban kedvező, versenyképes árakkal rendelkezünk annak következtében, hogy a szállások 95%-át és a repülőjáratok 100%- át már előző évben lefoglaljuk, ki is fizetjük az egész szezonra. - Állandó akciókkal (First Minute, Last Minute), extra kedvezményekkel és könnyített fizetési lehetőségekkel kedveskedünk. - Csak olyan úti célokat (szállásokat) ajánlunk, amelyeket személyesen is ismerünk és mi is eltöltenénk ott szabadságunkat. - Budai irodánk személyesen is várja Önt, országszerte kb. 500 partner közvetítésével is foglalhatja útjainkat, a honlap a nap 24 órájában rendelkezésére áll, naponta frissülnek az akciós árak. - Az irodában kedves, szakképzett munkatársaink , az üdülőhelyeken tapasztalt, talpraesett, telepített idegenvezetők várják Önt. - Honlapunk könnyen kezelhető, kérdéseire azonnal részletes választ kap. - A Personal Tours 31 éve tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének és a BKIK-nak.
A Personal Tours megalakulása óta foglalkozik görögországi és más mediterrán utazások szervezésével, és segítségünkkel elégedett utasok százezrei töltötték már nyaralásukat a térség legszebb üdülőhelyein.
A magyar utazók körében nagy népszerűségnek örvendő Korfu, Kréta, Rodosz, Zakynthos, Kefalónia szigetek mellett cégünk más mediterrán célpontokkal, egzotikus utakkal, körutazásokkal várja a látogatókat. Irodánkban és a honlapunkon megbízható partnereink utazási ajánlatai is foglalhatók.
FONTOS: ne hagyja a foglalást az utolsó percekre, mert Görögország tengerparti városai igen népszerűek az egész világon és már a tél folyamán betelnek a szállodák! Újdonság a tengeri hajóutak széles választéka, akár egyénileg, akár csoportos hajóutat foglalna. A charterekkel, illetve üdülőjárati buszokkal megközelíthető nyaralóhelyeken kedves, tapasztalt, talpraesett idegenvezetőink várják a vendégeket és segítséget nyújtanak abban, hogy nyaralásuk beváltsa a hozzáfűzött reményeiket.
Ha a honlap ajánlatai között nem talál megfelelőt, írjon nekünk info@personaltours.hu –ra vagy telefonáljon a 06 1 2251787 vagy a 0630 9524127 telefonszámra. Több ezer programmal naprakészen várjuk Önt és online rendszerünk segítségével azonnal kiszámolhatja, lefoglalhatja és kifizetheti utazását. Amennyiben előnyben részesíti a személyes kommunikációt, szeretettel várjuk irodánkban, forduljon bizalommal szakképzett, tájékozott és a helyszíneket jól ismerő munkatársainkhoz személyre szóló útvonaltervért és árajánlatért!
Reméljük, hogy 2026-ban (is) megtisztel minket bizalmával és hamarosan Kedves Utazóink között üdvözölhetjük!
Kapcsolódó régiók